Bútorgyártás, épületasztalosi munkák 20 év tapasztalattal, garanciával

Az ország teljes területére vállaljuk bútorok gyártását, valamint épületasztalosi munkákat több mint 20 éves tapasztalattal. Fontos számunkra az igényes kivitelezés, ezt bizonyítandó munkánkra garanciát is vállalunk.

Ránk bízhatja egy ház vagy lakás teljes berendezésének elkészítését a fürdőszobától a nappali bútoraiig, de szívesen vállaljuk egy-egy darabok legyártását is a lépcsőktől a kerti házakig, gardróbszekrénytől az ajtókig.

Büszkeséggel tölt el minket a megrendelőinktől érkező sok pozitív visszajelzés, valamint az, hogy egy korábbi munkánk, mely egy ház teljes berendezését foglalta magába a konyhától a lépcsőkön át a fürdőszobáig, az Otthon Magazinban is megjelent.

Megbízóinkat szakmai tanácsadással is segítjük annak érdekében, hogy valóban otthon érezhesse magát a bútorainkkal berendezett házban, lakásban.

Rólunk mondták

01

"A tervek levettek a lábamról"

A szentendrei lakásom felújításához kerestem bútorasztalost, elsősorban azért, mert a ház kialakítása megkívánta az egyedi méretre gyártott bútorokat. Egy siófoki ismerősöm ajánlotta Tiborékat. Már elsőre szimpatikus volt számomra, hogy nagyon érezte, mit szeretnék, még ha nem is tudtam igazán szavakba önteni. A tervek pedig végképp levettek a lábamról. Úgy gondolom, a munkájáról a legtöbbet az mond el, hogy barátaim, látogatóim rendszeresen dicsérik a lakás berendezéseit...

Tomanek Mária
bútorkészítés asztalos
bútorasztalos fürdőszoba
02

"Remek ötletekkel álltak elő"

Nem igazán szeretem a méretre kapható fürdőszobabútorokat, mert nagyon ritka, hogy minden passzol mindennel: jó a csap, de alatta kilóg a szekrény, a mosógéptől nem fér el a törölközőtartó stb. Ezért az új házunkba mindenképpen egyedi fürdőszobabútort szerettem volna. Tiborék már a helyszíni szemle során remek ötletekkel álltak elő, sok hasznos tanácsot adtak, hogy még praktikusabban ki lehessen használni a helyet. Mind a beszélgetéseink során, mind a végeredménynél látható volt az a nagy tapasztalat, amivel rendelkeznek.

Juhászné Perkóczy Eszter
03

"Roppant elegáns benyomást kelt"

(...) Egyik felében a tulajdonképpeni konyha kapott helyet, egyedi tervek alapján legyártott bútorával, melyet Fenyvesi Tibor asztalosmester készített. Az ő keze munkáját dicséri a két termetes, mégis könnyednek tűnő, ívelt lábú étkezőasztal is. A konyhabútor különlegessége a mennyezetig tartó beépítés, amelynek ritmust, dinamizmust ad az elemek mélységének váltakozása. A gondos kivitelezésnek, a szekrényt körbeölelő fakeretnek és az alumínium élzáróknak köszönhetően az egész roppant elegáns benyomást kelt. Térben álló konyhasziget képezi a munkaterület határát – hozzá csatlakozik az egyik étkezőasztal. Társát a nagy ablak elé állították, s az itt berendezett beszélgetőhely tulajdonképpen a nappali funkcióját látja el.

Otthon Magazin
egyedi tervezésű konyhabútor